Kökény Georgina

Alapító, kerttervező

Az elmúlt években háromszor is átéltem azt, amit legalább egyszer te is az életben!

Lakásfelújítások során volt szerencsém találkozni olyan kivitelezőkkel, akik nem a becsület útján keresték a pénzüket! Volt aki több mint 10 éves gyakorlattal adta el magát, volt aki kontár munkát végzett és volt aki egyszerűen csak meglépett. Fontos számomra, hogy ezt a kertben ne kelljen átélned.

„Parasztlány”-ból eltökélt!

Egyszer régen azt mondta nekem valaki, hogy „olyan naív vagy mint egy parasztlány a nagyvárosban”! Nos, igaza volt! Naivitásom csúcsaként pedig egy olyan világról álmodoztam, ahol mindannyian megbízhatunk egymásban! Ma már beérem azzal, hogy ha egy kicsit is hozzájárulhatok, már volt értelme belevágnom.

Az elmúlt években sokat tanultam mind a szakmáról, mind az emberekről. De főleg a hibáimból!

Tanulmányaim:

Kertészmérnök (BCE-KTK)

Kerttervező

Kertépítő

Öntözőrendszer építő

Kerti tó építő

Virágkötő

Tudom azt mondják, hogy foglalkozz egy valamivel, és legyél abban nagyon jó. De azt gondolom, hogy ez a mi szakmánkra nem igaz.

Hogyan is lehetnénk jó tervezők, ha csak az íróasztal mögül beszélnénk? Hogyan tudnék tanácsot adni a növényekről ha nem látnám évek alatt a viselkedésüket, hajlamukat, fejlődésüket? Hogyan tudnám biztosítani nektek a növények beszerzését ha nem tudom milyen fajták hol kaphatók, mikor és mennyiért? És honnan is tudnám biztosan, hogy hogyan lesz hosszútávú kerted, ha nem próbáljuk ki soha?

Ezért foglalkozunk kompletten az egésszel:

TERVEZÉSSEL, KIVITELEZÉSSEL ÉS FENNTARTÁSSAL

Ezek nélkül nem lennénk hitelesek. És ahhoz, hogy minél zökkenőmentesebb legyen a folyamat, azt vallom, hogy minden területén tapasztalatot kell szereznünk. Hát ezen az úton haladunk éppen. 😊